A bennünk élő csecsemő, gyermek, kamasz, fiatal felnőtt, érett felnőtt között nem mindig harmonikus a viszony. Ez az egymásba fonódó, sort és sorsot alkotó belső fejlődési szereplánc köt össze a születésünkkel.

A pszichodrámában sokat foglalkozunk a bennünk élő gyermekkel. Sérüléseinket benne hordozzuk, sorskönyvünk első fejezeteit ő olvasgatja, ki nem bontakoztatott képességeink benne rejtőznek, a táncban, a szexben, a felszabadultságban az ő érzéseit is érezzük. Felnőtt életünk történéseinek, szenvedéseinek és örömeinek magyarázatát benne is kereshetjük. Érzelmi életünk minősége nagyban összefügg azzal, hogyan él bennünk belső gyermekünk. Gyógyulásunk egyik kulcsa benne, a vele való belső kapcsolatban rejlik. Gyógyulni nem csak a szenvedésektől vagy rossz mechanizmusoktól való megszabadulást jelenti.

Sokszor játszott játék a pszichodrámában, amikor a protagonista felkeresi a számára legkedvesebb helyet a világban. Ahol jó lenni, ami az "én helyem", az én kis birodalmam. Ez a hely leggyakrabban a gyermekkorba visz vissza. A nagypapa meleg hívogató hangja a vidéki ház melletti nádasban, játék a barátokkal a grundon vagy lekvár eszegetése a nagymama éléskamrájában - az egész világ rendben van és körülfogja a gyermeket. Itt törődnek velem, itt szeretnek és értékelnek. Egy elfogadó világ része vagyok, fontos vagyok. Az Univerzum gyermeke vagyok és persze jogom van itt lenni. 

A gyógyulás fontos aspektusa a megerősödés, az élet átélésének növekedése, az új képességek kibontakozása. Inspirációt kapunk a bennünk élő gyermektől, tágas érzéseket, áramlással, szagokkal teli tájakat, bolondozást, felszabadulást.

Míg a belső gyermekünk a kapcsolódást keresi, belső kamaszunk legfontosabb feladata önmagát megtalálni. El kell döntenie, hogy mely szerepek felelnek meg saját belső valóságának. Sokszor öntudatlanul, pillanatról pillanatra haladva folyik a külvilág által kínált lehetőségek közötti választás a hivatásban, zenei ízlésben, ruházkodásban, a szülőktől való távolságvétel mértékében és nem utolsósorban a nemi identitásban. Az identitás kialakulásához krízisek kellenek, amelyek sikeres megoldása vezet el egy stabil személyiségig, világos énhatárokig. A krízisek kikerülése diffúz vagy nagyon zárt, megdolgozatlan identitást eredményez, ami végtelen alkalmazkodásban vagy állandó önvédelemben ölthet testet. 

A pszichodráma színpadán sokszor kerül elő az identitás életkérdése. Egy játékban a protagonista témája az, hogy bejelentette a felmondását, mert utálja a munkahelyét, de a főnöke fizetésemeléssel, érzelmi nyomással szeretné ott tartani. Tudja, hogy milyen munkát szeretne és már talált is magának megfelelőt, de nagyon fél kiállni magáért ebben a helyzetben. A színpadra kerül a főnök és a protagonista, és a színpad egy másik részében az új munkahely és az új munkahelyen megélt szerepek. Az új munkahelyen kibontjuk az élményt és megjelenik a munka adta siker és elégedettség, a fejlődési lehetőség és ezzel egyfajta hazaérkezés is. Mindhárom élményre külön szereplőt választ a progaonista, majd velük együtt megy vissza a főnökéhez. Így már képes neki nemet mondani és ellenállni a manipulációnak és fenyegetésnek. A világosan megjelenő, átélhető igen ad támaszt a nem-nek, az erős belső kapcsolódás a külső harcnak, az identitás az 

A belső fejlődési szerepláncunk köt össze az ősenergiával, az Élet Alkotójával, az áramló erotikus energiákkal. Tápláljuk hát!